Kunigunda útja

(lélektani vers)

.

.

ahol a fák egymás karjában lengenek,

s térden állva könyörög az összes bokor

az ég felé fordulva,

fekszik hátán, mint egy kurva,

a Kunigunda útja.

.

itt a nőkre olyan férfiak fekszenek,

akiknek nevét ritkán mondta ki

gyerekkorukban az anyjuk.

ezért szeretkeznek

minél több nővel, hogy azok

hívogassák, emlegessék őket.

így egyszerre akár

hetvenöt nő is szerelmet

lehel

valaki más nyakára, s közben

férfiakat szólongat

hasonló keresztneveken.

.

a Kunigunda útján lányok fésülik

ki esténként a lámpák fényeit.

egymás hajába gabalyodva

frissen mosott bugyikat

teregetnek, szárítókötélen lóg

itt a szentlélek is.

szürcsölik a sötétet a betonfalak,

a munkásszálló ablakából övig

hajolnak a félmeztelen cigányok,

fütyörészik egymás dalát,

hátha visszafordulnak a lányok,

és egy este végre

rájuk kacsintanak.

.

a Kunigunda útján minden

csak állapot, s nagy egyetértésben

várja a múlást minden diák.

kollégiumi falak között

görnyednek könyvek fölött,

roskadnak gondolatok alatt.

az idő kilép minden ajtón,

kivetkőzve karórákból,

táncol a folyosókon,

mindegyikük ideje máshol jár.

.

mintha mindenkiből

kiszívta volna a nap az életet,

ereje sincs elgondolkodni senkinek,

hogy anya, mi lesz velem,

én még nem szültem gyereket?

mintha az idő kitáncolt volna

a kezeim közül,

jó lett volna még egy kicsit maradni

a húszas éveim elején,

hogy mutogathassam magam.

de az én szememből már jön

az az átkozott szomorúság,

a fiúk félnek a tekintetemtől,

nem szeretnek belenézni,

mintha látnák benne,

hogy mikor fognak meghalni.

.

anya, otthon már minden lány

férjhez ment, szülik a gyerekeket,

mossák a férjük gatyáit,

pelenkákat teregetnek,

kertekben lóg a fiatalságuk,

kötélen táncol az idejük.

Anya, mi lesz velem,

ha elfogynak a férfiak,

elfogyasztják őket

a nők és a homoszexuálisok,

és nem maradnak mások,

csak karjaikat lógató

szomorú kisasszonyok,

akik irigylik a szerelmespárokat,

lökdösik a postán sorban a lányokat,

a gyerekek lábára lépnek

a városi buszban, bosszúból,

mert őket

nem termékenyítette meg senki?

.

anya, mondd meg, mi lesz,

ha belőlem mégsem lesz ember,

ha addig halasztgatok mindent,

hogy a végén elfogy az időm?

mi van, ha daganat nő a tüdőmben,

csak nem érzem,

és mi lesz veled,

ha én előtted halok meg?

sírni fogsz ugye minden reggel,

még álmodban is, hogy

könnyekből álljon össze a

nap és elmosódjon az idő,

siratásod, ugye, szétmossa

majd az életed?

.

mi lesz,

ha úgy halok meg,

hogy nem utaztam el sehová,

velem nem történt meg semmi,

sohasem volt időm rá, mert

csak görnyedek könyvek fölött

és roskadok gondolatok alatt,

rohadok szét ebben

a panel-melegben,

mire fogok emlékezni,

ha öregasszony leszek?

.

hol maradnak el a szép évek,

amiket ígértél,

meg a fájó szeretők,

amikről mondtad, hogy

miattuk érdemes élni,

miért nem érzem,

hogy jó az, ahogyan

semmi sem fáj?

és mi lesz, ha minden

örökké tart mégis,

hát honnan tudjam, hogy

egyszer tényleg vége

szakad mindennek?

.

anya, mi lesz velem,

ha megöregszetek,

és szomorú szemekkel

csak bámuljátok a tévét,

az az én hibám lesz-e,

hogy nem beszélgetek

veletek eleget,

a ruháitok közé kell majd

hajtogatni az emlékeiteket,

anya, hogyan vigyem be utánad

sírva a hálóingedet

a kórházba, ha tudni fogom,

hogy ott kell hagyjalak,

nélküled jövök majd onnan haza,

apa, mi lesz velem, ha te meghalsz,

még csak ki sem mondtam,

tíz éve ki sem mondtam

hangosan, hogy

szeretlek,

mondd meg azt is, hogy miért

engedted el a kezem?

elveszett vagyok, és esténként

egyedül fázok.

.

mi lesz, ha meghalok, és

még nem szültem gyereket,

nem láttam az óceánt,

nem ittam Isztambulban rakit.

mi lesz velem, ha úgy halok meg,

hogy előtte nem szeretkeztem

franciával franciaágyon?

mi van, ha rövidebb az időm,

mint a gondolataim, és

görnyedek a könyvek fölött,

roskadok gondolatok alatt,

hagyom, hogy

kitáncoljon az idő

a kollégiumi szobám ajtaján?

.

.

a Kunigunda útján télen

lelketlen a hideg. olyankor

a szentek is csak busszal

járnak erre, nyomják ablaknak

kipirosodott orrukat,

a végállomáson

morzsolják olvasóikat,

esténként bekukucskálnak

minden kivilágított ablakon.

a járdákon óvatosan

lépkednek, mert

a Kunigunda mellékutcáját

havonta egyszer végighányják

a részeg munkások,

ha megjött a fizetés.

.

.

Látó, 2011/4.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s