Párizs, Olja

1998 áprilisában Párizsba megyek.

.

Anyám testvére akkor emigrált,

mikor semmi értelme nem volt már

szökni, az ország, a nép mindennek

a végét járta, de Olja összecsomagolta

két nylon harisnyáját és a szoknyáját,

új szappant vásárolt, papírba tekert

mindent és egy szerda reggelen

átszökött a szovjet határon.

Ő maga sem tudta elmesélni soha,

hogyan is jutott el pont Párizsig.

Nem volt ott régi szerelme,

sem rokonunk,

akihez bújhatott volna.

Apám rokonai olyan gazdagok,

hogy mindig magáznom

kellett őket.

Nem szerettek hozzám érni,

pedig én minduntalan

nyúltam feléjük.

A harmadik szeretője után,

a kilencvenes évek végén,

kihívott magához

bennünket Olja,

de csak egy repülőjegyre

való pénzt küldött.

Abból anyám

egy pár új ruhát

varratott nekem

és vonattal küldött

Franciaországba,

repülőgép helyett.

.

.

Párizsban a konyhában alszok,

bordó bársonnyal letakart

kemping ágyon.

Nagynéném az egyetlen szobában

minden éjszaka szeretkezik.

Az emigráns oroszok

egyáltalán nem szépek.

Mindegyik halkan

beszél és közben

nem mond el semmit.

Olja olyan szomorú, ott,

abban a csillingelő, kivilágított

Párizsban, hogy szeretném

megölni, ne szenvedjen tovább.

A kemping ágyon fekve,

esténként elképzelem,

hogy míg Olja alszik, lassan

az arcába nyomom a párnát.

Persze ez nem oroszhoz méltó,

de nincs revolverem.

Az arcába nyomom a párnát,

Olja fegyelmezetten, kezeit

a két melle közé teszi és sír.

De már a megkönnyebbüléstől

és közben halkan énekel,

oroszul, hálával, nekem,

hogy végre megszabadítom önmagától,

és hogy átvállalom a poklokat majd.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s