Szilánkok 2.

Apám úgy tűnt el,
egyik napról a másikra,
hogy szinte megkönnyebbültünk.
Anyám csak néha sírdogált,
s azért leste, hátha visszajön.
Voltak napok,
amikor azt mondta,
szerinte elrabolták,
hiszen miért ment volna el tőlünk
ez a jó ember.
S évről évre szépült apám
anyám emlékezetében.
Ahogy múlt az idő,
úgy lett egyre kedvesebb,
dacosabb és erősebb.
Apám nőtt, egyre csak nőtt
anyám szavaiban.
S én is hosszúra nyújtottam
apámat magamban,
hogy körülérjen,
takarjon be, ő védjen,
s mikor esténként arra gondoltam,
hátha meghalt, hát
imádkoztam hozzá,
hogy küldjön férjet,
rendes, izmos embert,
mint amilyenre ő dagadt
anyám szomorú
szabadságában.

*

Kettéhasadt az éj,
az ég egyik felébe
kapaszkodik az este,
a másik felét már
a hajnal harapja.
Annyira szeretnék
gyereket szülni,
hogy már a tükörbe nézve is
szégyellem magam.
És hallgatni kell.
Anyám úgyis
csak azt mondaná,
hova akarok szülni
férj nélkül gyereket?
Még rendes munkám sincs,
mit akarok a hasamba,
ha a számba sincs mit tenni?

Esteledik.
Ahogy fogy a fény
a szobából,
egyre könnyebb lesz
lélegeznem.
A vizes kezemet
egyre csak rázom
a mosogató mellett,
s várom, hátha anyám
megcsúszik a konyha kövén,
elvágódik, kettétöri
a gerincét, várom,
hátha csillogni fog mindenfelé
a kezéből kieső pohár,
és táncolni fog
a szilánkok közt a fény.

*

Álmomban
magunkra gyújtom a házat.
A házat,
amiben anyám alszik,
hogy legyen már vége
ennek.

Eső, 2014/4.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s