kitömött zsebek

Nézem az eget,
néz vissza rám
a nap.
Nem mozdul, áll,
beleszögezve az égbe,
és nézi, hogy megy minden
tönkre és magától
hogy kezdődik újra.

Ebben a csorgó fényben
egész nap azt keresem, hogy
merről indul el a megbocsátás.

Egy szakállas férfira várok,
pont mint maga, uram.
Tegye le azt a poharat,
vigyen haza,
két nagy tenyerével
takarja be arcomat,
nyomja vissza
a számba a kifújt levegőt.
Tegye a számra a kezét,
na, ne féljen,
én mondtam, hogy tegye!
Úgy, most tartsa bennem
a levegőt.
De ne így,
ne hagyja, hogy kifújjam!
Ha sikerül lenn tartani,
tán elmúlik
az összes furcsa
emlék, ami húzza
a föld felé a lábamat.

Egyre csak
gyűröm a zsebembe
apámat, az elválást,
az összes hiányzó
kart, mellkast, álmos
férfiak arcát és
minden embert,
akit el kellett engedni
egyszer, vagy újra
és újra.

Állva gyűröm a zsebembe
minden elválásomat.
Várva, hátha egyszer
lesz majd idő,
végiggondolni,
a repedésekbe
belesimogatni
mindent.
Akkor majd kifordítom
a zsebek belét
és visszakerülhet
minden a maga helyére
az agyban.

Ahányszor eszembe jut
apám szuszogása,
én azt az emléket
a zsebembe gyűröm.

Mert képzelje, uram,
egy lyukat vertek
a légcsövébe,
hogy ott járjon ki-be
a levegő,
majdnem mint egy
kolumbiai nyakkendő.

Dohányos volt apám,
így csukott szájjal is
egyre csak köhögött.
Állott, dohányos lélegzet
jött ki folyton azon a csövön,
és én féltem, mert nem tudtam,
mi van még abban a lélegzetben,
uram.
Mintha fújta volna ki-be
apám csukott szájjal
a torkán a halált.

A csövet csak letakarták
egy géz darabbal, hogy szűrje valami
a tüdőbe jutó lélegzeteket.
Mozgott az a géz-darabka,
a csőbe bújt és billegett.
Ahányszor eszembe jut
a géz, vagy a cső,
vagy a csukott szájú
köhögés,
én a zsebembe gyűröm
az emlékeket.

Kitömött zsebekkel állok
és nézem az eget, s hogy
néz vissza rám a nap.

A munkából hazafelé,
a buszon, az ablakhoz
nyomom a halántékomat.
Mintha csillapíthatná
bármilyen
szétjárt út rázása
a fájást.
A nap végére egészen
összemegyek,
görnyedve járok,
mint a vénasszonyok,
kiknek végképp kinyúlt
mindkét karja,
a szatyrok, vödrök,
gyerekek súlyától.

Irodalmi Szemle online, Zsemle

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s