1999 márciusában

Belgrádban, egy kerek
asztal tetején,
Ivan két kézzel veri
valami ócska szerb dal
ritmusát,
miközben Goran,
az asztal alatt,
a terítő szélével törli
le arcomról
a pálinkától kicsordult
könnyeket.

A sziréna hangjára
Ivan üvölteni kezd,
én a terítőbe kapaszkodok,
míg Goran a lábaim közt
utat tör magának,
valami szabadság felé.
Azt lihegi, az orosz nők
mind kurvák,
de én kivétel vagyok.

Ivan addig üvölt,
míg az ablakok,
a detonáció után,
abba nem hagyják
a remegést.
A végére kihúzom
a könyöke alól
az abroszt.

Nem találunk hidat,
amin át mernénk menni.
Ivan két órán át
számol és járkál
az autó mellett fel-alá.
Aztán a Szabadság hidra
bök rá, remegő kezével.
Táskámban Goran képét
úgy gyűröm össze, hogy
ki sem kell vennem
az öklömet.

Szibéria

Újra és újra havazik.
Néha hullás nélkül is
havas lesz minden zsinór.
Mintha a szárítókötél belsejéből
bújna ki éjjelente a hó.

S ha a kesztyűdet elveszíted,
apró kristályokat építenek
a fokok a kezedben
folydogáló vérből.

*
Az égből ereszkedik a hideg,
szétosztja magát a köveken lassan.
Húzza a szén
kezemből kifelé a vödröt.

A szomszéd kecskét hajt haza,
sáros a lába, nagyokat csap
a kecske hátára.
Belekapaszkodnék, csak húzzon el
az ajtó elől.
 
*
Az Urál lábánál állok,
a másik felén ott kell
hogy legyen egy férfi,
integet valahol,
felém integet,
de nem nevet,
csak mutat felém
egyre.
 
*
Egészen apró
részekre szakadtam
belülről.
Mint a szilánkok,
szúrják a keringésben
a szívem, ha az oldalamon
fekszem.

*
Az ablakot mosom.
Ivan a lábaim közt
mozgatja a létrát,
kihajolok,
a létrával együtt
dől a délután.

Meg kéne megkapaszkodni.

HÍD, 2015/9-10.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s