a sónak egyszerű

Messze van még
a lakása uram?
Fázok ebben a
törött éjszakában,
dideregve nehezebb
lépkedni.
Kéne valami,
hogy ne érezzen
semmit se az ember.
Ki kéne szedni
valahogyan ezt a fájást.
Talán ha léket vágna rajtam
és kihúzna a résen keresztül
mindent ez a világ.
Talán ha ki lehetne üríteni,
magából kifelé forgatni a testet,
csak kijönne a lélek is
végre valahol.

Néha állok az állomáson
és nézem a mosolygó nőket,
ahogy szép ruhákban
nevetnek, sétálnak, beszélgetnek,
aztán az jut eszembe, hogy lehet,
egy nap majd sorba állítják őket,
meztelenre vetkőztetik mindet
és ki tudja mit csinálnak majd
velük a kivégzésük előtt.
Néha mindenhol
szétroncsolt testeket látok
és várom, hogy meglássam,
a nyugalom hol reped,
hol fog a napok közé
lépni és beszorulni a
halál.

Nincs elég szépség,
nincs elég valóság,
hogy elengedjem
az álmokat, uram.
Sokszor egész nap
csukva a szemem,
így minden könnyebb.

Mert mos, húz és csapkod
bennünket minden,
ahogy a tenger, és üres kezekkel
állni kell és hagyni,
hogy megszokjuk az ütéseket.
Mert megszokunk lassan minden ütést,
ilyen egyszerű az ember.

A tenger, uram, a tenger,
az leesz az emberről mindent
lassanként. Csak lógatni kell
a vízbe a lábat, a karokat
és a só csöndben
lemar mindent, amire
szüksége van.
A sónak egyszerű.
Fehérre festi a vízből kivett
testet, a napon csillog,
megreped.

Így áztattam én is
a tengerben apámat,
de hiába lógattam a vízbe,
nem lett kisebb,
nem fakult az árnyéka.
Csak állt, szögegyenesen
a vízbe mártva és várta,
hogy belenézzek a szemébe,
megszokjam, hogy halott.
A tekintetemet várta,
hogy megtaláljam a szemét
és végre eloldjam magamtól.

Látó, 2016/1.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s