Maja 3.

Rossz

Összetöröm mindenki szívét.
Anya úgy sír miattam,
mintha nem is lennék igaz.

Mindent tönkreteszek.
Letöröm a bögrék fülét,
elejtem a zsebtükröt,
leragasztom a bekeretezett
fényképeket a falon,
a teniszlabdát a csillárba dobom,
s elfelejtem, hogy odafönt ragadt.

Aztán mikor este füstölögni kezd
az izzóhoz érő labda,
apa a konyhából behozza
a három lábú széket, rááll,
sziszeg, mert süti kezét a csillár,
és nekem nagyon kell sírni,
anya meg kiabál rám.

Csak akkor nyugszok meg,
mikor anya lekiabálja
a három lábú székről
a sziszegő apát, hogy
Pavle, gyere le Pavle,
még kitörik a nyakad!

Apa tengere

Mielőtt Szarajevóba költözött,
apa halász volt és nagyon szőrös.
Anya azt mondja,
a szakálla egészen belelógott a vízbe,
a hosszú hajába meg
beleakadtak a tengeri sünök.

Már négy éve nem láttunk tengert.
Apa néha nyöszörög, szűköl,
anya szerint azért,
mert hiányzik neki a sós szél.

Apa azt ígérte, a háború után
majd elutazunk újra,
hogy megmutasson bennünket
a tengernek.
Csak egyelőre
még nem lehet tudni,
hogy hol lesz a határ,
és melyik országba fog kerülni
apa tengere.

Testvér

Az öcsém egy bűvész.
És elég ostoba.
Azt mondta,
egy nap el fog innen tűnni.
Össze se szedi a holmiját,
azt mondta, nem fog
becsomagolni semmit,
csak eltűnik majd.
Egyik pillanatról a másikra.
Hiába mondom, hogy anya
sírni fog miatta,
ő menni akar.

Udvar

Néha véletlenül végignézem,
hogy lövik agyon
az embereket.
Olyankor annyira félek,
hogy nem tudom becsukni
a szemem.
Ha el tudnék aludni,
biztosan rosszat álmodnék.
Minden nap attól félek,
hogy majd végignézem
véletlenül azt is,
ahogy apát főbelövik.

Szikrák

Nézem a hegyet az ablakból.
Várom, hogy felcsússzon a csúcsára a nap.
Sötétben sokszor látni a ropogást,
ahogy szikrát szórnak a puskák.
Csillognak esténként a hegyek.
Anya meg pofonvág,
ha nem megyek az ablaktól
elég messzire.

Pofon

A függönyt hol átlyukasszák,
hol csak félre libbentik
a golyók.
Van egy szobánk, amibe
nem mehetünk be,
hiszen egy közeli hegyre néz,
onnan lőnek bennünket.

Ez régen anyáék szobája volt,
apával ott aludtak.
Oda másztunk be
az öcsémmel éjjelente,
ha nem tudtunk aludni.

Mikor legutóbb besettenkedtem,
libegni kezdett a függöny,
fütyült a levegő s a csattanások
lyukakat ütöttek a falba.
Kiszaladtam, de a szoba előtt
anyám várt és két nagy pofont kevert le.
Pedig nem is találtak el.

Az öcsém

Az öcsém, ha ki lehet menni,
háborúsat játszik az utcán.
Nem szeretem,
ha a játszótéren
játékból főbelövi
pálcával a barátait.

Csönd

Apa reggelente,
mielőtt munkába menne,
megáll a szobánk ajtaja előtt,
a kilincsre teszi a kezét és szuszog,
mélyre szívja az állott levegőt,
valamit félhangosan mormol.
Így készül minden reggel
a futásra.

Futás

Apának
négyezerhatszázhuszonhét lépés
az ajtónktól a vízművekig.
Ahogy meghallom, hogy
a bejárati ajtó előtt a kulcsokkal zörög,
félni kezdek,
aztán lassan számolok.
Háromszáztíznél
gyorsítok a tempón,
mert a sarok után már lőnek,
onnan szaladni kell tovább.
Anya szerint, ha futva megy,
akkor biztos, hogy nem találják el apát.
Aztán délutánig félünk anyával,
még haza nem ér a vízművekből,
s végre láthatjuk, hogy nem lőtték le.

A sok féléstől néha elfáradok,
s van, hogy már csak akkor ébredek,
mikor apa leizzadva ül a fotel mellett
a padlón és mosolyogva simogatja a hajam.

Apa a háború után is,
évekig futva megy mindenhová.
Sehogy sem tudja megszokni,
hogy szabad már az utcán
lassan is járkálni.

Legyek

Mint a kint felejtett
nyers húst nyáron a legyek,
úgy dongják körül
az utcán maradt embert
a kilőtt golyók
Szarajevóban.

Trükk

Az öcsém
úgy tűnt el, egyik
pillanatról a másikra,
ahogy mindig is szerettem
volna, mint a mesékben,
láthatatlan lett.

Együtt futottunk haza,
egy zacskó tojásért
küldtek bennünket,
anyám a lelkemre
kötötte, ha elkezdenek
gránátozni, dobjuk el
a tojást és fussunk,
ahogy a lábunk bírja.

Futottunk, zacskóban
reszketett a tizenkét
tojás, útközben
egy tört csak össze.
És láttam még,
hogy a piactérnél szétnéz,
átfut a zebrán,
a járdához ér,
aztán volt az a robbanás
és az öcsém láthatatlan lett.

Csak egy kis tócsa
maradt a helyén
a járdán.
Azt mondják a gránát
morzsákra tépi az embert.

Álltam és néztem,
azt a tócsát.
Semmilyen alakja sem volt.
Néztem, kicsit féltem,
mert az a vér folyt
az én kezemben is.
Akkor már egy perce nem
tudtam elképzelni, hogy
mi is történt,
csak álltam.

Úgy vittek haza.
Annyira megijedtem,
hogy nem tudták
behajlítani a lábaimat.
Állva maradtam,
végig, egész nap,
úgy tettek ágyba.
Mikor az öcsém eltűnt,
én egész éjjel
állva aludtam az ágyban,
mint a lovak.

Azt hiszem,
ez tényleg csak
egy bűvésztrükk volt
az öcsém részéről.
És ha majd egy nap
a város szélére megyek,
ott fog állni és
röhög majd rajtam,
mert hogy’ eltűnt,
mekkora trükk volt ez,
mekkora szenzáció!
Én meg tényleg
elhittem, hogy igaz.

Az Isten

Anya azt mondja,
az öcsém azért halt meg,
mert az Isten
azokat szólítja magához,
akiket olyan nagyon szeret,
hogy nem akar tovább
távol lenni tőlük.

Ezek szerint engem
nem szeret olyan nagyon
ez a Jóisten.

Keresés

Én azért mégse hiszem,
hogy az az eset,
az nem egy trükk volt csupán.

Anyával az utcára megyek,
mikor osztják a vizet.
Amíg a vízért nyúl,
én elengedem a kezét
és az erdő felé futok.

Csak a hangjától félek,
ahogy utánam kiabál,
mérges és sír egyszerre.
De én tovább futok.
Úgyis rossz gyerek vagyok.

Mindenfelé keresem az öcsémet.
Biztos itt van valahol.
Haza akarom vinni.
Hogy örüljünk majd mind.
Csak félek, hogy rámsötétedik.

Puskatussal

Visszatenni mindent a helyére.
Visszatenni, pont ugyanúgy,
ahogy volt. Mintha
nem is történt volna
semmi.
Semmi baj.

Előről kezdeni.
Nekirugaszkodni megint,
de most úgy, hogy
nincs a kezemben
semmi.
Nincs nálam olyan,
amit még össze lehetne törni.
Csak a csontjaim maradtak.

Nekifutni megint.
Hátha.
Apránként, odafigyelve.
Egyre lejjebb csúszik
lábamban a görcs,
mindjárt elesek.

Félek, hogy eltörik a csontom,
ripityára
törnek a csuklóim,
nem fogok tudni elfutni,
vagy ha közben elkapnak,
mások törik ripityára
bennem.

A fogaimat.
Puskatussal egyenként is
kiverhetik a fogaimat.
Amilyen sorrenben kinőttek.
Gyöngysor.
Mint a fűrész éle,
olyan lesz.

Bele kell harapni.
Ha mondják, jó erősen
bele kell harapni a
puskacsőbe.
Mert akkor a csőre
koncentrál az ember.
Köré tapasztja a száját,
a csőre szorítja a fogait
és tán elfelejt félni.

Mintha céltábla lenne
a lábaim között.

Jobb lenne majd hátulról,
hogy közben ne kelljen
néznem őket, szép sorban,
mindet egymás után.
A tarkómra lihegjenek
inkább,
az csak nem lesz
olyan borzasztó,
mintha néznem kéne közben
a szemüket.
Biztos hogy tévedek.

Apa

A legrosszabb akkor is az volt,
mikor a bokorban megtaláltak
és odahívták apát.

Apa a bokor mellett üvöltött,
két kézzel verte a fejét.
Nem engedték neki,
hogy tovább nézze a testemet.
Elfordultam én is.

Arrafelé

Nem szeretem nézni,
ahogy anya a szobában
guggolva a ruhámat
fogja és sír.

Nem mozdulok.
Ahányszor arra járok,
ahol meghaltam,
nagyon mérges vagyok.

*
Most már én is
láthatatlan vagyok.
És nem játékból.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s