Fölissza úgyis

Három szerb ül a mellkasomban
és csak dörömbölnek odabent.
Minden porszemet mélyre szívok
a cigarettafüsttel.
Fejemben óránként
megalvad a vér,
aztán olvad és indul
tovább, így
ismétlődik minden.

Ki húzza az életet belőlünk
két kézzel kifelé?

A száraz húst csontomról levésted,
a bordák közt átfúj a szél,
és ha maradt benned még
valamennyi fény,
erőltesd föl a torkodon,
hányd ki a többiek elé.

A város egy óriási bálna,
szívében remeg az iszonyat,
mert
messze az óceán,
messze a tenger,
és te is épp ennyire vagy
tőlem,
eltakar a föld.
És én hiába fekszem
ugyanennek a földnek
a másik felére,
nem tudlak kikaparni
egyetlen cet gyomrából sem.

A te kezed tolta a vért
a torkomból kifelé,
közben nyugtattál:
ez a föld
fölissza úgyis.

A vonatot várom,
még ma éjjel érkezem,
hiába, úgysem jössz felém már,
holnap lezárják mögöttem
a pályaudvart,
egy hónapig
hallgatni fog a Keleti,
annak is remeg
a szívében
az iszonyat,
aki
mindig ugyanazt
az egy kezet várja.

A koponya falához állították az észt
és lőttek amíg csak futotta golyóra.
Később az egész erdőt kivágták
annyi koporsó kellett.

lelöklek a földre kelj föl lelöklek újra
fuss neki kelj föl lelöklek újra
kelj föl tépd ki a gyökered kelj föl
kelj föl fuss neki lelöklek újra
a földre úgyis

Szabadka eltűnt és óriási a tüze.
Messziről nézem, tántorgok,
míg hullámzik fényétől a látóhatár.
Megbotlok, fejemben visszhangzik:
ez a föld
fölissza úgyis.

Eső, 2019/2.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s