A meghívás fennáll #8

A Litera A meghívás fennáll című podcast-sorozatában kortárs szerzőket kérdezünk készülő vagy már megjelent könyveikről, írásról, életről, világról. Mostani vendégünk a hónap szerzője, Terék Anna volt, akinek 2020-ban jelent meg Háttal a napnak című kötete. Szekeres Dóra és Nagy Gabriella beszélgetése.


A meghívás fennáll című podcast-sorozatunk nyolcadik részében Terék Annát láttuk vendégül. A beszélgetésben rengeteg témát érintettünk: 

– Hogyan lett pszichológus, és hogy jön össze ez az írással és Elizabeth Barrett-Browninggal

– Miért volt  számára dögunalmas a kamaszkori lázadás, hogyan teltek a topolyai gyerekévek 

– Hogyan tudta feldolgozni édesapja alkoholizmusát és a délszláv háború traumáját

– Hogyan került el végül Újvidékről Budapestre, és milyen volt a magyarországi idegenség a magával hozott sajátos élettapasztalatokkal, milyen volt megküzdeni a saját és a környezete előítéleteivel és a magyar bürokráciával

– Hogyan nyerte el a Sziveri-pályázat első helyét, és hogyan jelent meg az első verseskötete, amely a Vajdaságban hatalmas sikert hozott számára, miközben Budapesten csak egy ismeretlen pszichológushallgató volt

– Hogyan lesz a traumából végül művészileg megformált szöveg, megmaradnak-e az eltávolított, feldolgozott életesemények után soha be nem gyógyuló sebek, amelyeket akár az alkotás folyamatában tép fel az ember: 

„Vannak dolgok, amiket én soha nem fogok tudni letenni, másfajta asszociációim vannak: valakinek azt mondják, hogy víztorony, lehet, hogy eszébe jut mondjuk az Alföld, ahol kell a víztorony, hogy felnyomja a vizet, nekem Vukovár jut eszembe és az emberirtás. (…) Nem hiszem, hogy akkor leszek gyógyult, ha nekem is az Alföld fog eszembe jutni. (…) Valahol ez is a lényege a traumafeldolgozásnak, hogy megtaláljuk a helyét az életünk folyamatában, és szerves része kell, hogy legyen, mert átéltük. Ezt nem tagadni kell, vagy elfelejteni, hanem beépíteni, hogy attól függetlenül, annak hatására is tudjunk funkcionálni. Marad a traumának lenyomata, lesznek dolgok, amikkel lehet, életem végéig küszködni kell…”  

– Egyedülálló és a magyarországi olvasó számára értelmezhetetlen tapasztalat-e a háború tapasztalata

„Annyi a bizonytalanság, nem tudjuk, ki hal meg, nem tudjuk, kit visznek el, visszahozzák-e, milyen állapotban jön vissza, annyi a bizarr élethelyzet, amelyben elvárják, hogy funkcionáljon az ember, hogy igazából nem látok az ostromlott Szarajevó és a békés, covidos Budapest között nagy különbséget.”

– Hogyan jelenik meg a halálhoz fűződő ambivalens viszony a Háttal a napnak című új kötetében– Hogyan épült fel verstöredékekből a kötet, és mi van az élőbeszédszerű mondatok mögött  

Beszélgettünk még az alkoholizmushoz fűződő szégyenről, egy apa halálának feldolgozásáról, a nevetés abszurdan gyógyító erejéről, egy diákkori, majd alkotói barátságról, a napról és még sok minden másról…

Hallgassák meg a beszélgetést!

https://litera.hu/media/litera-podcast/a-meghivas-fennall-8-vendeg-terek-anna.html?fbclid=IwAR26yHBGXf86CzW3uOZNy_2ppsvtlkl3j0G0MUqUTC_ilLLMp7rhS7qsGs8

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s