Wesleysnek lenni

Vannak dolgok, amikről a végtelenségig tudnék beszélni. Ilyen a vietnámi háború és a veteránok, a poszttraumatikus stressz szindróma, az irodalom és a Wesley iskolák.

Általában meg szokták kérdezni tőlem, hogyan kapcsolódik az irodalom és a pszichológia az életemben. Ilyenkor mindig adok valami lapos választ, mert nem szeretem ezt a kérdést. Pedig, ha jobban belegondolok, az irodalomnak hála kaptam pszichológusként munkát.

Amikor 2012-ben okleveles pszichológus lettem, el kellett hagynom az országot, és évekig munkanélküli voltam. A pénz hiánya miatt a két ország szabályai között rekedtem: Szerbiában nem tudtam diplomát honosítani, emiatt dolgozni sem, Magyarországon nem voltam állampolgár, így nem kaptam munkát. Aztán hiába voltam állampolgár, valahogy nem tudtam elhelyezkedni sehol. Végül 2015-ben az élet vagy inkább az irodalom elsodort Abaújkérre.

Scipiades Erzsébet karácsony előtt tartós- és száraz élelmiszert gyűjtött egy számomra ismeretlen szegényiskolának. Akkor még azt sem tudtam, hol van Abaújkér. Erzsébet minden nap betért az Írók Boltjába és ott várta a licitálókat, vásárlókat. Költők, írók, színészek, egyéb művészek papírra írt szavára, mondatára, versére lehetett licitálni, mindegyik szónak, szövegnek megvolt az ára: hány kiló liszt, hány darab konzerv. Küldtem én is kézzel írt verseket. Dudás Csilla barátnőm is besegített, cipelni, rakodni, szervezkedni. Az összegyűjtött élelmiszert az abaújkéri Wesley iskola tanulói kapták, akik közül soknak az egyetlen étkezési lehetőséget az iskola biztosítja.

Az a rossz az éhezésben, hogy ha az ember kap is ételt a suliban, mindig jönnek azok a fránya ünnepek, szünetek, amikor otthon kell maradni. Otthon, ahol lehet, hogy hónap végére már nincs mit enni. És közeledett a karácsony, ezért is kezdett Erzsébet gyűjtésbe, hogy ezeknek a gyerekeknek legyen mit enni.

Igazság szerint nem tudom pontosan, miért éheznek ezek a gyerekek, ki mit csinál rosszul, ki milyen ember, de őszintén szólva nem az ok érdekel, hanem a megoldás. Az sokkal fontosabb kéne, hogy legyen. És a dolgokat néha az okok monitorozása nélkül is meg lehet oldani, felül lehet írni egy rossz berögződést, szokást. Csak tanulni, tanítani kell.

Nyolc tonna élelmiszer gyűlt össze. Ettől libabőrösek voltunk mindannyian. Tavasszal aztán kaptam egy levelet, hogy várnak Abaújkérre, ne csak ételt gyűjtsünk, küldjünk, vigyük le a kultúrát. Válaszoltam is, hogy szívesen megyek, milyen jó ötlet.

Aztán június egyik hajnalán elég kalandosan, de eljutottunk Abaújkérre. Velünk jött Erzsébet és Kunu Lenke, Magyarország akkori egyetlen női ácsa. Hiába volt hajnal, ilyen jó hangulatú társaságban soha nem utaztam még. Próbáltak útközben felkészíteni, milyen körülmények közé megyünk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha hazaérkeztem volna. A falu egyszerre volt szép és csúnya, új és lepukkant, gazdag és szegény. Gyönyörű táj, tele nehéz levegővel.

Aztán befordultunk a Wesley iskola elé. Teljes nevén: Wesley János Családi Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium. Mintha egy kastély udvarán álltunk volna. Vadászlak volt egykoron, mesélte az igazgató. Beszakadt tető, üres medence, amiben gyerekek fociznak, málló vakolat, gyerekzsivaj.

Később megtudtam, hogy van még egy intézményük ugyanebben a faluban, ahol csak autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyerekekkel foglalkoznak, az is egy bentlakást is biztosító intézmény.

Mesélték, hogy sok gyerek azért lakik a kollégiumban, mert itt van étel, áram, víz, sőt, saját ágyuk is lehet. Kétemeletes épület, nyugodt, mosolygós nevelőkkel, akiknek el sem tudom képzelni, milyen nehéz dolguk lehet. Az iskolának van saját, sőt ingyenes iskolabusza, amivel a környező apró településekről elhozzák minden reggel a gyerekeket, tanítás után pedig hazaszállítják őket. Egyébként nem jutnának el oda, ahol iskola van, és nem azért, mert nem akarnak tanulni.

Később csoportos játszást szerveztek a gyerekeknek velem, aminek nevetés lett a vége. Először nagyon méregettek, volt, aki bebújt a kollégiumi nevelő mögé. A végére viszont jó kedvük lett, meséltek is bőven arról, hogy élnek.

           Gyerek: Látja, itt alszunk mi, ebben a szobában. Azért van húgyszag, mert sokan még mindig bepisilünk. De hát mit lehet csinálni?

Később eljöttek velem cigizni is, mikor kérdeztem, hol szabad dohányozni. Alsós gyerekek. Az igazgató később elmondta, nehéz velük nagyon, mert lassan tudják csak megtanulni, minek van értéke, minek nincs. Sok esetben megtörtént, hogy kapott a gyerek adománycipőt, amit később elcserélt egy cigarettára. Mert épp az kellett neki. Nehéz sorssal küzdenek, de az iskolába kapaszkodhatnak. Ahogy a kollégiumba is bele tudnak kapaszkodni. Tanárokba, nevelőkbe, társakba.

Szakgimnázium is működik az iskolában. Többféle szakmát is tanítanak a gyerekeknek, felnőtteknek. Esti képzés is van, felnőttek is szerezhetnek érettségit, szakmát tanulhatnak. Tanítják őket hétköznapi dolgokra is, főzni, kertészkedni, az állatsimogatónak hála az állattartásról is tanulnak.

Eközben egy kislány mellém sodródott, nagyobbacska forma, talán hatodikos lehetett. Kijelentette, hogy mostantól én a barátnője leszek, és ölelgetni kezdett. Mindig elfog a rettegés, ha túl könnyen kapcsolódik egy gyerek egy idegenhez. Mert az azt jelzi, nagyon kiszolgáltatott, nagyon vágyik a szeretetre, kapcsolódásra, és a szeretetre éhes emberrel a legkönnyebb visszaélni. Főleg, ha az az ember még gyerek. Azt mondták, nehéz a gyerekeket benn tartani, de a kapu, az épületek napközben sosincsenek zárva. Hogy aki elmegy, vissza tudjon jönni, ne érezzék bezárva magukat. És általában mindig vissza is jönnek.

Többször is visszamentem Abaújkérre. Egyszer anyukám sütött egy rakás mézeskalácsot, hogy vigyem el nekik, közeledett a karácsony. Legnagyobb megdöbbenésemre megismertek a gyerekek. Lettek új arcok, új gyerekek, volt, akiről mesélték, hogy otthagyta az iskolát. Nehéz a gyerekeket benn tartani. A bölcsődét is azért hozták létre, hogy a kisgyermekes tanároknak legyen hová vinniük munkaidő alatt a gyereküket, és az iskola tanulói se hagyják ott az iskolát, ha időközben szültek. Mert szülnek, elég korán, bőrszíntől függetlenül. A könyvtárban ücsörögtünk, a gyerekeket folyton le kellett hámozni a mézeskalácsos dobozokról, vártuk, hogy a tanulószobások is megérkezzenek. Folyton szükség van a segítő kézre. Most, hogy az iskolák a járványhelyzet miatt zárva tartanak, továbbra is megoldják az étkeztetést a gyerekeknek.

Nyugodt tanárokkal és kollégiumi nevelőkkel találkoztam ott, akik kitartóan tanítanak, dörzsöltek, láttak ők már mindent, de a legszebb bennük, hogy rendületlenül törődnek ezekkel a gyerekekkel. Mondták, hogy hamar kiderül, ki az, aki nem bírja ezt a terhelést. Mert mélyszegénységből jövő gyerekek figyelmét lekötni sokkal nehezebb, mint a szimplán szegényekét. Nehéz őket motiválni, nehéz őket az intézményben benn tartani, hogy ne morzsolódjanak le. A viselkedésükkel baj van, a figyelmükkel baj van. Bajból jönnek, és félő, hogy a baj felé távoznak, ha befejezték az iskolát. De kell hozzájuk a nyugalom, pont amiatt, hogy a tanításra fókuszálhasson az ember.

Aznap, miután hazaértem, annyi energia volt bennem, hogy alig tudtam elaludni. Emlékszem, esett az eső, lázasnak éreztem magam a fáradtságtól és a bennem tomboló energiától, sétáltam a júniusi esőben és arra gondoltam, hogy ide szeretnék én is tartozni, ilyen munkát szeretnék én is végezni, meg kéne védeni ezeket a gyerekeket. Így lettem én is wesleys.

A legjobban talán azt szeretem a Wesley iskolákban, hogy ahányszor találkozunk, különböző iskolákból, intézményekből, miután kiderül, hogy a másik is wesleys, olyan testvéries hangulat alakul ki rögtön, mintha mind folyton együtt dolgoznánk, ismernénk egymást már régóta. Jó dolog wesleysnek lenni, mert az ember azt érzi, hogy tartozik valahová, olyan emberek közé, akik valóban tesznek azért, hogy a nehéz sors, a sokszor súlyos élet kicsit könnyebb legyen, működjön, változzon valamennyire.

litera.hu

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s