Járdán

Végül addig hallgatott,

hogy már nem bírtam szóval,

mindent kimondtam,

amit csak lehetett

(szeretlek,

dugj meg,

most azonnal,

elköltözök,

itthagylak,

kapd be,

most volt elég,

szeretlek),

de ő csak hallgatott,

azzal az untató nyugalmával.

Én meg fogtam magam

és lefeküdtem a járdára,

mint egy fekvőrendőr,

úgy nyúltam el keresztben,

szétvetett karokkal a járdán

és eldöntöttem, hogy innen

el nem mozdulok,

fel nem kelek,

amíg nem csinál valamit velem.

Kicsit szerettem volna, ha

nem feküdtem volna le,

vagy ha ő mellémfekszik,

de nem feküdt le.

Nézett és mintha

mosolygott volna rám.

Egy kicsti tényleg

mosolygott, pedig tudtam,

hogy idegesíti

ez a cirkusz

és ha szólna is,

akkor is csak valami

olyat mondana, hogy

belefeküdtél a kutyaszarba,

gondoltam,

csak ezt tudná most mondani,

és közben éreztem is,

hogy tényleg:

nyomja valami puha

a lábszáramat, és ő

egyre csak hallgatott,

és mintha mosolygott volna.

 

Eddigre meg is bántam az egészet,

végiggondoltam, hogy fogok

majd szaros lábszárral hazamenni,

zsebkendő sincs nálam,

tényleg, mire jó ez a cirkusz,

próbáltam úgy tenni,

mintha kitartanék

a fekvés mellett.

 

Aztán lassan szétnézett,

már jó sokan álltak körülöttünk,

volt aki ájulásra gyanakodott,

mások meg mormolták, hogy

biztos epilepszia.

És mikor már azt hittem,

így fogunk maradni végleg:

én fekve, ő fölöttem állva,

szép lassan megemelte

a lábát és átlépett rajtam.

Óvatosan, mintha én

csak egy akadály,

mintha csak egy

fekvőrendőr lennék.

 

A nadrágszára után kaptam,

belemarkoltam,

hogy a következő lépésnél

el tudjon vágódni.

El is esett, szétterült

a járdán,

beverte az állát és

fájt a keze is,

sziszegett és

olyan mérgesen nevetett,

hogy azt hittem el fog verni.

De nem vert el,

a hátára fordult,

felült,

felállt

és felhúzott engem is

maga mellé.

Csak néztem, közben

kinyílt a szájam,

ő leporolta magát,

a kezembe nyomott

egy zsebkendőt

és biccentett.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s