Miféle idő, miféle ész

Németh Zoltánnak, születésnapjára

Végül utat tör magának úgyis
mindannyiunkban a fény,
két nap közé csíp és forgat
bennünket a Nap körül,
belesimít múlásába, akár
kéz a húst, nyers tésztájába
a bureknak.

Varsóban most biztosan esik,
felhasítják a tornyok az eget,
aztán a városra csorog a víz,
csillognak az ablakok, de nevetnek
gyerekeid a hűlésnek induló városban,
Magda kenyérrel siet
hazafelé a boltból,
a tetők szélén galambok áznak,
tolluk színét beleoldja az ég
saját szürkeségébe.

Ünnepli a múlást most minden,
észrevétlenül tombol az idő
a sejtekben. Reggelente
újraíródik minden.
Kinyújtott tenyérrel hagyni kell,
talán az egészen nevetni kell,
mert miféle idő, miféle ész
lenne képes tenyerén
megtartani az éveket?

Irodalmi Szemle, 2020/6

Julija Svetlova felvétele

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s